A fenntarthatóság témája a cégek számára manapság fontosabb, mint valaha. Ezt a tényt támasztja alá a JARO Fenntarthatósági és Digitalizációs Intézetének „Fenntartható beszerzés és felelősségteljes ellátási láncok“ című tanulmánya, amelyet a CBS International Business School és a Unite B2B beszerzési platform közösen készített el. A tanulmányban résztvevők 65 százaléka tartja rendkívül fontosnak a témát. Ez az arány a 2020-as évben csupán 54 százalék volt.
„A tanulmányt immáron második alkalommal végezzük el, hogy megvizsgálhassuk a beszerzés szerepét a fenntarthatósági célok megvalósításában. A nagy számban érkező résztvevők és a hatalmas érdeklődés is azt mutatta, hogy a fenntarthatóság fontosabb, mint valaha“, mondta Yvonne Jamal, a JARO igazgatótanácsának elnöke. „A tanulmány aktuális eredménye egyértelműen alátámasztja, hogy a beszerzés a fejlődés és a csökkenés okozta feszültség mezejében mozog. A célok és stratégiák meghatározása csak a kezdet. Csak akkor cselekedhetünk igazán fenntartható módon, ha a beszerzés valóban fenntartható és elindult a változás útján.“
Ellentmondás a fenntarthatósági kezdeményezések és a magatartás között
A fenntarthatóság továbbra is egy elvont fogalom számos cég és szervezet számára. Sokaknak nehéz a szükséges változások kezelése. A tanulmányban résztvevők egyharmada vezetett be fenntarthatósági stratégiát beszerzési folyamataiba. Hasonló eredmény mutatkozik a munkavállalók betanítása során is. Azonban csupán 12 százaléka értékelte beszállítóit a fenntarthatósági kritériumok alapján. Továbbá 6 százalékuk tart beszállítói számára tájékoztatókat, holott az információ átadása az egyik legfontosabb lépése a fenntartható stratégia megvalósításának. A vezetés, a beszerzés és a beszállítók közti stratégiai lépések és megoldások kialakítása elengedhetetlen, amely a saját kiindulási helyzet alapos vizsgálatán és a lényegességi elemezésen alapszik.
Fenntarthatóbb beszerzési döntések a B2B ágazatban
A beszerzési döntések terén még mindig nagy a különbség a fenntarthatóságért tett törekvések és a tényleges megvalósítás között. Így a beszállítók döntéshozatali kritériumai, mint például a kockázatértékelés, a fenntarthatósági teljesítmény vagy az életciklussal kapcsolatos megfontolások, nem kapnak akkora figyelmet. Sokkal fontosabbak azonban a hagyományos kritériumok, mint a minőség, a szállítási idő vagy a vételár, amelyeket a permakrízis spontán nehézségei jellemeznek. Azonban ez is túl rövidtávúnak tűnhet.
„A fenntarthatóság nélkül nem létezhet erős ellátási lánc a jövőben. Így a beszerzés szerepe is megváltozik. A puszta költség mérlegelést felváltja a jövőbe való befektetés, hisz a fenntarthatóság hosszútávú nyereséggel bír. Fontos téma lesz az kategória- és a beszállítómenedzsment a jövőben“, mondja Dr. habil Lisa Fröhlich, a CBS International Business School stratégiai beszerzésmenedzsment professzora. „Ez azt is jelenti, hogy a beszerzésnek nagyobb felelősséget kell vállalnia és több ismeretet megszerezni ahhoz, hogy stratégiákat tudjanak megvizsgálni és kritikusan kielemezni. A stratégiai együttműködés elengedhetetlen lesz. A közvetlen ellátási láncok vizsgálata helyett sokkal inkább a globális ellátási láncok kialakítása lép előtérbe.
Az ellátási láncok összeköttetése
A beszállítókról szóló legújabb információk ismételten különbséget mutatnak a szándék és a cselekedet között. A cégek és szervezetek saját bevallásuk szerint készen állnak arra, hogy a fenntarthatóságot pénzügyileg is támogassák. A megkérdezettek 44 százaléka magasabb árat fizetne azoknak a beszállítóknak, akik társadalmilag és ökológiailag felelősségteljesen járnak el. További 35 százalék részben tenne így. Ez a pozitív megállapítás is azt mutatja, hogy a cégek is értékelik a fenntarthatóságot. Ez a törekvés azonban nem egészen látszik meg a gyakorlatban, például akkor, mikor a cégek döntéshozatalakor fontos beszállítói adatgyűjtése történik. A beszerzők továbbra is a beszállítók gazdasági adatait (40 százalék) veszik figyelembe a környezetvédelmi (23 százalék) vagy éppen az előzetes beszállítók adataival (12 százalék) szemben. A 2020-as felméréshez képest az előzetes beszállítók adatainak vizsgálatának fontossága 27 százalékot csökkent. Ez igencsak aggasztó lehet, hisz ebből is látszik, hogy a cégek nem értékelik eléggé az ellátási lánc egészének átláthatóságát.
Az ügyfelek elvárásai hatással vannak a fenntarthatóságra
A cégeknek rengeteg teendője akad, hiszen a piac több felelősséget követel. Az ügyfelek elvárásai 82 százalékos aránnyal manapság a fenntartható működés legerősebb ösztönzői. Ezt követi a belső motiváció (81 százalék), az egyértelmű munkautasítások (77 százalék) vagy a törvényi előírások (75 százalék). A megvalósításnál azonban támogatásra szorulnak a cégek. A stratégiai beszerzési részlegnek kockázatelemzést kell elvégeznie és ennek megfelelő beszerzési keretet létrehoznia. Így az operatív beszerzésért felelősek könnyebben építik be folyamataikba a fenntarthatósági elképzeléseiket, például továbbképzési lehetőségek által. Ezen kívül analitikai iránymutatásra van szükség, amely a fenntarthatóság értékét a mindennapi beszerzésben kézzelfoghatóvá teszi.
„A nagyobb mértékű feladatokat kizárólag együtt végezzük el, hisz a fenntarthatóság egyértelműen a beszerzők és a beszállítók közös érdeke. A cégek csak akkor csökkenthetik a kockázatokat és vállalhatják felelősségeiket, amennyiben ismerik előzetes beszállítóikat. Ehhez az ellátási lánc összeköttetésének átláthatóságára, a fenntarthatósági kritériumokról szóló adatokra, valamint a beszerzők tettrekészségére van szükség, amelyeket a döntéshozatal során minél inkább figyelembe kell venni“, mondja Eva Winkler, aki Sustainability Product Manager pozíciót tölt be a Unite-nál.
Töltse le a tanulmány eredményét és a hozzátartozó, fenntartható beszerzésre tett javaslatokat a következő linken: Új tanulmány a fenntartható beszerzésről | Unite
Módszertan
A „Fenntartható beszerzés és felelősségteljes ellátási láncok“ című tanulmányt 2022. október 14-től december 23-ig tartó időszakban végezték el online, névtelenül. A felmérés azon a személyeket célozta meg leginkább, amelyek cégek, illetve szervezetek beszerzéséért felelősek. A tanulmánynak összesen 291 résztvevője volt. A résztvevők 71 százaléka a DACH-régióból származik (Németország, Ausztria, Svájc), a további 29 százalék nemzetközi személyeket foglalt magába (főképp Olaszország, Spanyolország és Franciaország). A tanulmány egyes eredményei az első, 2020-ban elvégzett tanulmány eredményeivel kerültek összehasonlításra.
A JARO Intézetről bővebben
A JARO Intézet fenntartható beszerzési folyamatokat és felelősségteljes ellátási láncokat kíván létrehozni a gazdaságban és a közigazgatásban. A JARO cégeket és szervezeteket inspirál arra, hogy a fenntarthatóságot beépítsék üzleti modelljükbe. Egyik fő feladatuknak tekintik a tudás átadását az elmélettől a gyakorlatig. Az intézet ehhez biztosít fontos ismereteket változatos ajánlataival, például előadások, workshopok, kiadványok, e-learning programok és saját podcastok formájában. A JARO egyik további feladata, hogy összekapcsolja a felelős személyeket az ENSZ 17 fenntartható fejlődési cél megvalósításának érdekében a 2030-ig tartó időszakra vonatkozóan. A berlini központú közhasznú egyesület 2018-ban jött létre és olyan hálózatot hivatott felügyelni, amelynek tagjai aktív figyelmet fordítanak fenntartható gazdaság témájára.
CBS International Business School
A megfelelő felsőoktatási intézmény kiválasztása az egész életet nagyban befolyásolhatja. „Creating tomorrow“ - ezt a vezérelvet vallja a német CBS International Business School, az egyik legnevesebb privát főiskola az alkalmazott tudományok területén. A CBS 120 egyetem partnerintézménye és 75 nemzet 1.900 diákjának kínál lehetőséget tudásuk bővítésére. A CBS 1993-ban alakult. Alap- és mesterszakos képzést nyújt német, illetve angol nyelven. Fő profilja a menedzsment, amelyet nappali, de akár esti tagozaton is végezhetnek a tanulók. Az intézmény a Klett-csoport része, amelynek központja Stuttgartban található. A Klett-csoport 67 vállalkozással, 33 székhellyel és 15 országgal Európa egyik vezető cége a továbbképzés területén.
A Unite-ról
A Unite összeköti a vállalkozásokat a fenntartható gazdaság érdekében. A Unite, a megbízható e-beszerzési platform integrált Mercateo piacterének és a Procurement Portálnak köszönhetően egyszerű beszerzést kínál cégeknek és a közszférában működő szervezeteknek. A vevők és a beszállítók összekapcsolásával a Unite megteremtette a tisztességes verseny és megbízható üzleti kapcsolatok szolid alapját. A platform skálázható és rugalmas infrastruktúrája támogatja a kapcsolatokat, valamint segíti az üzletmenet folytonosságát és az ellátási lánc rugalmasságát. Az Unite forradalmasítja az e-kereskedelmet a B2B és a közszféra számára azáltal, hogy hozzáadott és megosztott értéket biztosít a piacok és a közösségek számára. 2022-ben első üzleti platformként szerzett Fair Tax akkreditációt, amely a felelős adózási magatartást hivatott képviselni. A Unite székhelye a németországi Lipcse. A cég 14 országban van jelen. Több mint 700 alkalmazottal rendelkezik. A 2022-es pénzügyi évben 447.7 millió euró bevételt ért el. Még több információért látogasson el a unite.eu/hu-hu oldalra.
Lépjen kapcsolatba velünk
További információra van szüksége? Csapatunk személyesen segít Önnek.